A gondolataid ereje

Szintén egy részlet Neal Donald Walsch Beszélgetések Istennel című könyvéből.

 Meglehetősen végletes tanítás...

 Gondold végig, és rájössz, hogy nem is olyan végletes. Ha nem tudod szeretni az Énedet, akkor mást sem tudsz szeretni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy más szeretetén át törekszenek az önszeretetre. Természetesen nem tudatosan teszik, de ez játszódik le az elme mélyén. Abban, amit tudattalannak neveztek.

Így okoskodnak: ha szeretek másokat, akkor ők is szeretni fognak engem. Ebben az esetben szeretetre méltó leszek, és akkor majd én is szerethetem magam. Ennek a fordítottjára is gyakran adódik példa, azaz sokan gyűlölik magukat, mert úgy érzik, hogy senki sem szereti őket. Egyfajta betegség ez, mert az az igazság, hogy ezeket a szeretetre sóvárgó embereket természetesen szeretik (valaki mindenképpen), csakhogy az nem számít.

Mindegy, hány ember fejezi ki irántuk a szeretetét, az nem elég. Először is nem hisznek neked. Azt gondolják, hogy megpróbálod irányítani őket, mondjuk, megpróbálsz tőlük megszerezni valamit.

(Hogyan is szerethetnéd őket a valós lényükért? Nem. Itt valami tévedésnek kell lennie. Bizonyára akarsz valamit! Nos, ki vele, mit akarsz?)

Törik hát a fejüket, és megpróbálják kitalálni, hogy is szerethetné őket bárki is. Nem hisznek tehát neked, és valóságos hadjáratba kezdenek, hogy igazolják a nézetük megalapozottságát. Be kell bizonyítanod, hogy igenis szereted őket. Erre föl megkérhetnek, hogy akkor változtasd meg a magatartásodat. Aztán, ha végül eljutnak arra a pontra, amikor hajlandók elhinni, hogy szereted őket, akkor egyszerre elkezdenek aggódni, hogy ugyan mennyire lesz tartós a szereteted. És hogy megőrizzék a szeretetedet, elkezdik megváltoztatni a viselkedésüket. Ilyenformán mindkét ember szó szerint elveszti önmagát a kapcsolatban.

Azzal a reménnyel indulnak, hogy megtalálják önmagukat, ehelyett éppen hogy elveszítik. Az Énnek ez az elvesztése okozza a legtöbb keserűséget az ilyen párkapcsolatban.

Amikor két ember összefog egy kapcsolatban, akkor azt remélik, hogy az egész szükségszerűen nagyobb lesz a részek összegénél és rá kell jönniük, hogy kisebb. Kevesebbnek érzik magukat, mint amikor magányosak voltak. Kevesebbre alkalmasnak, kevesebbre képesnek, kevésbé izgalmasnak, kevésbé vonzónak, kevésbé vidámnak, kevésbé elégedettnek. Merthogy valóban kevesebbek. Kapcsolatuk vélt érdekében feladják a legtöbbet önmagukból. A kapcsolatok természetesen nem ezt az utat jelentik. Ám az emberek többsége így tapasztalja meg, sokkal többen, mint képzeled.

Miért?

Miért?

Mert az emberek szem elől tévesztették, már ha egyáltalán a szemük előtt volt a kapcsolat célját. Ha szem elől tévesztitek egymást, mint szent lelkeket a szent úton, akkor szem elől tévesztitek a célt, a legfőbb indokot a kapcsolatok mögött. A fejlődés célját követve a lélek testté vált, a test pedig életre kelt. Fejlődsz és változol. És arra használod a kapcsolatodat bármivel és bárkivel, hogy eldöntsd, mivé legyél. Ez a feladat, amiért ide jöttél. Ez az Én megteremtésének az öröme. Az Én megismeréséé. A tudatos változásé azzá, amivé lenni akarsz. Ezt jelenti az Én tudatos létezése. Elhoztad az Énedet a viszonylagosság világába, és a birtokodba kerültek azok az eszközök, amelyek segítségével megtapasztalhatod azt, Aki Valójában Vagy. És Az Vagy, akivé minden és mindenki mással összefüggésben teremted magad.

A személyes kapcsolataid ennek a folyamatnak a legfontosabb elemei életednek ez a mérhetetlen területe, ilyenformán afféle megszentelt föld. És bár a kapcsolataidnak gyakorlatilag ugyan semmi közük nincsen a másikhoz, mert bennük foglaltatik egy másik, hát mindenhez közük van a másikkal kapcsolatban. Ez az isteni kettősség. A kör bezárul.

Úgyhogy nem is olyan végletes tanítás kijelenteni: „Áldottak az énközpontúak, mert ők már ismerik Istent!“

Nem lehet rossz cél megismerni az Éned legnemesebb oldalát, és ahhoz igazodni. Ezért önnön Éneddel kell kialakítanod az első kapcsolatodat. Mindenekelőtt meg kell tanulnod megbecsülni, becsben tartani és szeretni az Énedet. Mielőtt mást értékesnek tekintenél, tekintsd értékesnek az Énedet. Mielőtt mást áldottnak tekintenél, tekintsd áldottnak az Énedet. Mielőtt felismernéd más szentségét, ismerd fel az Éned szentségét. Ha a szekeret fogod be a ló elé, amire a legtöbb vallás utasít, és másnak a szentségét ismered fel, mielőtt felismernéd a magadét, egy nap meg fogsz neheztelni érte. Ha van valami, amit egyikőtök sem képes elviselni, az az, ha valaki szentebb nálatok. Ám a vallásaitok pontosan arra kényszerítenek, hogy másokat tartsatok szentebbnek magatoknál, így aztán kénytelen-kelletlen engedelmeskedtek egy darabig. Aztán keresztre feszítitek őket. Keresztre feszítettétek (valamilyen módon) valamennyi általam küldött tanítót, nem csak az egyiket közülük. És nem azért, mert szentebbek voltak nálatok, hanem mert ti tüntettétek fel annak.

Az Általam küldött tanítók mindig ugyanazt az üzenetet hozták. Nem azt hirdették, hogy „én szentebb vagyok nálatok", hanem azt, hogy „ti éppen olyan szentek vagytok, mint én". És ezt az üzenetet nem vagy képes meghallgatni. Ezt az igazságot nem vagy képes elfogadni. És ezért nem tudsz igazán és tisztán beleszeretni másba. Soha nem szerettél igazán és tisztán az Énedbe. Bizony mondom: most és mindörökké összpontosíts az Énedre. Figyeld féltőn, hogyan létezel, hogyan cselekszel, és mivel rendelkezel bármely adott pillanatban, ne azt, hogy mi történik a másikkal. Senki más nem fogja megtalálni számodra az üdvözülést. Rád vár ez a feladat.

"A szeretetről, arról aki valójában vagy a "Szeretet" menűpont alatt olvashatsz.)